Az ellenállás városa

(Defiance, 2013)



 
Leírás:
A sorozat a közeli jövőben játszódik, amikor a földönkívüli nép, a Votanok a Földön szeretnének letelepedni, miután az ő naprendszerük elpusztult. Azonban amint ideérnek, kiderül, hogy hiába egyeztettek előre a Föld vezetőivel, nem látják őket szívesen. Ahelyett, hogy visszafordulnának, háborút indítanak az emberek ellen, maradni szeretnének. A háború alatt terraformálókat küldenek a felszínre, felperzselik a földet, mélységes mély szakadékokat nyitnak meg, por és törmelék árasztja el az emberek életterét. Több évtizednyi küzdelem után a felek tűzszünetet kötnek, mivel rájönnek, hogy a túlélésre kell koncentrálni a szinte teljesen tönkretett bolygón. A sorozat főszereplője Jeb Nolan, aki mindössze 10 éves volt, amikor a Votanok megérkeztek, és katonaként szolgált a háborúban, amelynek végeztével visszatér szülővárosába, pontosabban abba, ami maradt belőle: már már inkább egy apró menekülttáborra hasonlít a hely. Úgy dönt, hogy hasznát vehetik szolgálatainak, ezért a helyi bűnüldöző szerv vezetője lesz, hogy megvédje a várost, amikor emberek, földönkívüliek, szakadár csoportok és egyéb veszélyes idegenek teszik tiszteletüket és csapnak össze nagy erőkkel..
 
   
   
   
   
   
   







Néhány évad letöltési mappájának eléréséhez egy képernyőn megjelenő Captcha-kódot kell beütni!

01. ÉVAD   (szinkronos)   -   LETÖLTÉS

02. ÉVAD   (szinkronos)   -   LETÖLTÉS

03. ÉVAD   (szinkronos)   -   LETÖLTÉS


Kiegészítő feliratok       -   LETÖLTÉS



szereplő(k):


Grant Bowler (Joshua Nolan)
Julie Benz (Amanda Rosewater)
Stephanie Leonidas (Irisa)
Tony Curran (Datak Tarr)
Jaime Murray (Stahma Tarr)
Graham Greene (Rafe McCawley)
Mia Kirshner (Kenya Rosewater)
Dewshane Williams (Tommy LaSalle)
Jesse Rath (Alak Tarr)
Trenna Keating (Yewll doki)